A héten elindította internetes jegyvásárlási szolgáltatását a MÁV-START. Június 16-tól a vasúttársaság weboldalán – az is ide irányítják át egy ideje – nemcsak a menetrendet lehet böngészni, hanem jegyeket és bérleteket is lehet rendelni. Mivel azonban a rendszer úgy működik, hogy az online megváltott és kifizetett jegyeket az állomásokon felállított automatákból kell felvenni, egyelőre csak ott lehet kihasználni a lehetőséget, ahol ezeket a kioszkokat már telepítették – azaz jelenleg három magyarországi város öt állomásán (Budapesten a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron, valamint Miskolcon és Debrecenben). A vállalat azt ígéri, hogy a jegykiadók számát gyorsan bővítik. Az internetes vásárlás a következőképpen működik: először az útvonalat, valamint a hozzá tartozó menet- és helyjegyeket kell kiválasztani, és – mint egy szokványos internetes boltban – a kosárba dobni. A jegyvásárlás gomb megnyomása után egy elektronikus banki felület jelenik meg, ahol bankkártyával – SSL-titkosítással védett, biztonságos hálózaton keresztül – lehet fizetni.
Az új nemzedék 51 százaléka is összességében elégedettnek mutatkozott, míg a sokat látott hatvan év felettieknek csak a 37 százaléka. Emögött a jegyvásárlás bővülő lehetőségei állnak: a rendszeresen vasúttal utazók harmada, 34 százaléka veszi innovatív módon menetjegyét, és az összes internetes jegyvásárló 86 százaléka elégedett. A MÁV applikációja és a nyári internetes jegyvásárlás lehet tehát az egyik magyarázata a fiatalok elégedettségének.
Ehhez a vonaton a jegyvizsgálók által kiállított jegyzőkönyv (ún. utasleadási lap) sorszámát és a vásárlási azonosító adataikat (felhasználói név, jegyvásárlás időpontja) kell elküldeni az ügyfélszolgálat elérhetőségeinek egyikére.