A hosszanti oldalak kanyarulata egyébként kisebb, mint amit a Mate 30 Pro -nál láthattunk, így itt jóval kisebb a véletlen érintés esélye, én most hirtelen nem is emlékszem, hogy előfordult volna velem a tesztidőszak alatt. Az HDR10 OLED panelen 2640 x 1200 pixel terül el, tehát a FullHD+-nál valamivel nagyobb felbontásról beszélhetünk. A megjelenítőn rendkívül jó a tartalomfogyasztás, a kép tűéles, a betekintési szög kiváló, a fényerő hét ágra sütő nap esetén is kielégítő, illetve az automatikus fényerő állítás is teszi a dolgát. A 90 Hz-es képfrissítésnek köszönhetően pedig a kijelző iszonyúan pontos és fluid élményt biztosít. Sajnos 120 Hz-es megjelenítővel szerelt készülékhez még nem volt szerencsém, de a 60-hoz képest ezzel a 90 Hz-es frekvenciával is elképesztően nagyot nő a felhasználói élmény. A kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó nagyon jól működik a betáplált mintákra, elég nehezen tudod elvenni olyan gyorsan az ujjadat, hogy ne menjen végbe az azonosítás. A bal felső sarokban található meglehetősen nagy kapszula alakú kameravájat kicsit elrontja az előlapi összképet, de felszereltsége eloszlatja a kételyeket.
A legfontosabb különbség persze a gyorsaság, de a lassúságot tudatosan bevállaltam, mikor a Mi Note 10 mellett döntöttem; viszont a Huawei képalkotó szoftvere ismét "mindent visz". Azért fogom mindezt a szoftverre, mert a hardveres paraméterek a kamerákat illetően inkább még a Mi Note 10 felé billentik a mérleg nyelvét, hiszen az érzékelők közel azonos méretűek – a Xiaomi esetében több mint kétszer akkora, 108 MP-es felbontással –; a fényerő tekintetében pedig egyértelműen utóbbi áll nyerésre, 1, 69-es értékkel. (Kíváncsi lennék, hogyan változna az összehasonlítás eredménye, ha a Xiaomi 108 MP-es érzékelője 4 helyett 9 pixel összevonásával végeredményül nem 27, hanem 12 MP-es fotókat készítene. A képek dinamikatartománya többnyire kiváló, csak ritkán fordul elő zavaróan túlzásba vitt "HDR-hatás"; a fotók részletgazdagok; az autofókusz pedig többnyire gyorsan és pontosan dolgozik. Kevés fénynél pedig újfent ámulatba ejt a Huawei – elképesztő, hogy kézből mi minden megörökíthető mobillal, minimálisan rendelkezésre álló fotonokkal is (még ha nem meglepő módon zajosan is).
Ami leginkább nem tetszett: A Google Play Store hiánya. Átlagos makró képességek (9-10 cm-es közelpont).
A Huawei P sorozata kezdetektől a mobilfotózás élmezőnyében van, örömmel vettem hát tesztelésének lehetőségét – kíváncsian vettem kézbe a Huawei március végén bejelentett fotós csúcsmobilját. Első benyomások Manapság szemből szinte minden telefon egyforma: egy nagy kijelző – leginkább csak abban van eltérés, hova és mekkora bemetszést, avagy lyukat vágnak a szelfi kamerának, és esetleg egyéb érzékelőknek (de hamarosan ez is már a múlté lesz). A P40 Pro kijelzőjének bal felső sarkában sötétlik egy jókora kapszula alak, ami nem túl előnyös, ezt leszámítva viszont gyönyörű a dizájn: ugyan üveg a hátlap (is), de matt felülettel, így nem csak az ujjlenyomatokat gyűjti jóval kevésbé szorgalmasan a fényesre polírozott társainál, de utóbbiaknál tapintása is sokkal kellemesebb, és nem utolsósorban biztonságosabb fogású, hisz kevésbé sikamlós – az üvegszendvicset pedig egy szép ívű fém keret kapcsolja össze. A tetszetős formában legfeljebb a kijelzőt érheti két kritika: sajnos a P40 Pro is követi a divatot, és a hosszanti széleit ívesre faragták (szerencsére csak szolidan); sarkai pedig a készülék keretének vonalától eltávolodva, indokolatlanul hatalmas sugárral kerekednek, nem egyszer zavaróan megkurtítva a megjelenített tartalmat.
1 fut a készüléken. A hardveres és szoftveres optimalizáció abszolút a helyén van, a rendszer baromi gördülékeny, megakadást vagy bármiféle megingást egyszer sem tapasztaltam. Az EMUI 10. 1 egyébként rengeteg új funkciót hozott, erről itt be is számoltunk korábban. A népszerű benchmarking platformok szintetikus tesztjein az alábbiak szerint teljesített a készülék. Balra az AnTuTu, jobbra pedig a Geekbench teszt Aki esetleg még nem tudná, a P40 széria is mellőzni kényszerült a Google szolgáltatásait (GMS), helyette tehát a gyártó saját szolgáltatáscsomagja (Huawei Mobile Services - HMS) munkálkodik a tesztünk alanyán is. A telefon beüzemelésekor kizárólag a Huawei ID-val lehet bejelentkezni, ezt követően pedig a gyártó saját alkalmazásboltjából, az AppGallery-ből lehet majd beszerezni az appokat. Az AppGallery folyamatosan bővül új és új alkalmazásokkal és GMS-t feledtető alternatívákkal, de még sok a hiányosság. A Play áruház hiányát például lehet orvosolni olyan third party áruházakkal, mint az APK Pure vagy az Amazon AppStore, de a Phone Clone alkalmazás segítségével is rengeteg app átmenthető régebbi készülékünkről.
Ezt akár videózás közben is megcsinálhatjuk így váltva 2 kamera között. Van itt éjszakai fotózás, portré, fotó, lassított mozgás, panoráma, fényfestés, timelaps, szupermakró és még néhány extra. Fotóösszehasonlítást láthattok a videóban, de néhány képet ide is kirakok: Videót FHD 30 FPS-el készíthetünk a hátlapi és előlapi kamerákkal egyaránt, viszont rossz hír, hogy nincs optikai stabilizáció. Habár videó közben is lehet váltani a kamerák között zoomolással, sajnos ilyenkor sokszor elveszíti a fókuszt és ez nem használ túlságosan a végeredménynek. Még nappal elmegy a minőség éjszaka sajnos videózás közben elvérzik. Egyébként létezik egy AI videószerkesztő, ami a legjobb jeleneteket kiveszi a videóból és 5-10 másodperces TikTok-ra feltölthető variánst készít belőle zenével együtt. A telefon videós képességeiről a P40 Lite teszt videóban láthattok mintákat. Hardver A telefonban egy Kirin 810-es processzor dorombol, ami egy egészen erős, középkategóriás chipset, melyben két darab Cortex-A76 meg 2, 27GHz-en, valamint hat darab Cortex-A55-ös mag 1, 88GHz-en szépen elmuzsikál a Mali-G52 MP6-os GPU társaságában.
A kérdés nyilván az, hogy mit tud a P40, ami miatt érdemes annak dacára is ezt választani, hogy szoftveresen bőven vannak elmaradásai — önhibáján kívül. A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
A Google szolgáltatások alkalmazásai nem fognak áttöltődni az új telefonra. Habár pl. A Google Maps áthozható, abba nem fogunk tudni bejelentkezni, viszont a Waze megy és nézhetünk még pár alternatívát, legyen az a Here vagy a TomTom. És igen, innentől kezdve kicsit erről fog szólni az élet ezzel a telefonnal, amit megszokunk vagy megszökünk. Gmail nincs, de természetesen a Huawei saját szuper levelezőkliense be tudja húzni a levelezésünket. Youtube nincs, de böngésző módban tudunk Youtube-ot is nézni. Na persze nem a Chrome-ban, mert azzal ismét meg vagyunk lőve, de a Huawei saját böngészője, vagy egy rakás másik szintén megfelelő a feladatra. Lesz néhány korábban megszokott alkalmazás, amit helyettesítenünk kell és még néhány, amire várni kell, ugyanis az AppGallery – ami a Google PlayStore helyett van – folyamatosan frissül az új alkalmazásokkal, mégsem találunk meg mindent azonnal. Például már rengeteg banki alkalmazás megtalálható benne, legyen az Erste, Budapest Bank vagy OTP, de pl.
Egyrészt találunk benne két szelfikamerát, egy 32 megapixeles főegységet és egy mélységérzékelőt, továbbá egy infravörös, egy környezetifény- és egy közelségérzékelőt is. Mindezek összessége 3D arcazonosítást tesz lehetővé, és így már nem is tűnik olyan nagynak az a lyuk. Az előlapi kamerákkal lőtt képek minősége eléggé rendben van és a háttérelmosós képek is meglehetősen jól mutatnak, az alany háttérből való kiemelésekor precízen dolgozik a rendszer. A P40 Pro burkolata alatt remek hardverelemeket találunk. A készülék működtetéséről a Huawei-féle Kirin 990 5G processzor gondoskodik, így tehát alapfelszereltség a mobilhálózatok legújabb generációjának támogatása is. Amikor a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás jön szóba, akkor besegít a kétmagos neurális feldolgozó egység is. A memória felszereltséget illetően 8 GB operatív memóriáról és 256 GB belső tárhelyről beszélhetünk. Utóbbi ha nem lenne elegendő, akkor adott az NM Card-dal való bővíthetőség. Szoftveres fronton Android 10 alapokon nyugvó EMUI 10.