Ez a számítási mód a gyermektartásdíjra jogosultat általában komoly félelemmel tölti el, míg a kötelezett hiú ábrándokba ringatja, hogy a bevétele java része biztonságban van. (Természetesen nem feltételezem, hogy bárki is kevesebb bejelentett jövedelemmel rendelkezik, mint a tényleges, de tudni kell, hogy ez az egyszerű képlet nem így működik. Tudom, hogy kényes a téma, de jobb, ha tiszta vizet öntünk a pohárba... ) Elsődlegesen le kell szögeznem, hogy az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépését követően a gyermektartásdíjat határozott összegben kell a bíróságnak megállapítani. A 15-25% ugyan most is irányadó a meghatározás körében és a bíróság az "átlagos jövedelem" megállapítása esetén a kereset megindítását megelőző egy év összes jövedelemét is megvizsgálja, de nem kizárólag ez alapján kerül rögzítésre a fizetendő összeg. Nevezetesen a bíróság a jogszabály alapján megvizsgálja mindkét fél (tényleges) jövedelmi és vagyoni viszonyai. Emellett figyelembe veszi a gyermek indokolt szükségleteit, a szülők háztartásában eltartott más - saját, mostoha vagy nevelt - gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli; a gyermeket nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat és, ha van ilyen, akkor a gyermek saját jövedelmét.
A bíróságnak el kell ismernie a tartásdíj meghatározásakor a gyermek ellátására és nevelésére fordított munkát és időt is. A munkacsoport arra jutott, felgyorsíthatná a pereket, ha a bíróságok gyakrabban élnének a hivatalbóli bizonyítással, illetve, ha a bíróság bizonyos tényeket - mint az adott régió munkaerő-helyzete, a kiskorú gyermek alapszükséglete és annak életkorral történő növekedése - köztudomásúnak fogadnának el és ebben már nem folytatnának bizonyítást, így rövidítve az eljárás idejét. Úgy véljük, a hazai viszonyok között nem alkalmazható az a fajta "automatizmus", ahol a gyermekek életkorát, számát, a kötelezett igazolt jövedelmét egybevéve, bírói közreműködés nélkül születik döntés a tartásdíjról - mondta Makai Katalin. Ugyanakkor - tette hozzá - meg lehet határozni a gyermek köztudomású alapszükségletét, amit a szülőknek minden körülmények között biztosítaniuk kell gyermekük számára, ez a munkacsoport szerint jelenleg havi 25 ezer forint. Ezzel összefügg a minimáltartásdíj, amit a kötelezettnek kevés kivételtől eltekintve (ilyen lehet, ha a kötelezett például kizárólag rabkeresménnyel rendelkezik) feltétlenül teljesíteni kell, ezt a joggyakorlat-elemző csoport 15 ezer forintban látja megállapíthatónak - mondta.