Az idén a legveszélyesebbek az A típusú California influenza (H2N3), és a B típusú Massachusetts influenza. Ne feledjük, hogy a vírussal szembeni immunitás kialakulása a beoltást követő második napon kezdődik, s 2-3 hét alatt éri el a maximumát, ezért tanácsos mielőbb beoltatni magunkat. Az oltás által szerzett immunitás 6–12 hónapra nyújt védelmet. Járvány idején a dolgozók 40 százaléka megbetegszik. Az influenza akár 500 munkanapot is elvehet évente minden száz munkatárs után. Az influenzán átesett emberek 80 százaléka számol be arról, hogy a betegség után visszatérve észrevehetően csökkent munkájának hatékonysága. Az oltást javasolt idejekorán, optimális esetben október–november folyamán elvégezni. Ennél későbbi időpontokban sem késő azonban beoltatni magunkat, hiszen egészen márciusig fennáll a járvány kialakulásának veszélye. A maximális biztonság érdekében oltás előtt kötelező átesni a belgyógyász vagy gyermekorvos általi kivizsgáláson – figyelmeztet Viktor Petrov. Karpatszkij Objektiv/Kárpátalja hetilap
Majd az első CHORUS után az őszibarackot, almát és körtét BRAVO-val, majd rá 3-4 napra SCORE-ral. Jó ez így? Van-e esetleg még valami, amit pluszba kellene használni (rovarkártétel ellen), s melyik szert javasolná? Keverhető-e a fent felsoroltakkal? A CHORUS és SCORE pár napos eltéréssel használható-e? Válaszát előre is köszönöm! #42261 2016-06-27 18:44:28 Kedves Sári Barnabás. Az Amistar keverhető Mospilannal. A keverés során mindig törzsoldatot célszerű készíteni, vagyis külön-külön vizes oldatba hozni a növényvédő szert, majd ezután önteni a permetlé tartályba - vagyis az 1 literes pumpás permetezőbe töltött vízbe. A Sanmite-ot jó volna külön kipermetezni, mert atkák ellen a nagy lémennyiség hatásos. Nissorunból 10 l vízben max. 5 g szer szükséges, az 1 literhez egy csapott mokkáskanálnyival nem okozunk kárt. #40229 2016-06-26 17:55:56 Kedves Kiss János. Csemegekukorica vagy hibridkukorica? Hány lombleveles állapotban van? #40209 kiss jános 2016-06-12 07:52:04 Tisztelt szakértő! A kukorica vetés között nagy mennyiségben szaporodott el az olasz szerbtövis gyomnövény, mechanikusan irtani lehetetlen milyen gyomirtó javasolt az Irtására?
Ezek a jelei annak, hogy szerelőt érdemes hívni. A képek forrása: Getty Images.
Írd meg, mikor, kivel jártál itt! Ne felejtsd ki, hogy szerinted miben jók, vagy miben javíthanának a szolgáltatáson! Miért ajánlanád ezt a helyet másoknak? Értékelésed
(). A kivitelező mindent megtesz annak érdekében, hogy a felújítások alatt a rendeléseket a lehető legkisebb mértékben zavarják, de bizonyos munkafázisok minden bizonnyal próbára fogják tenni mind betegeink, mind munkatársaim türelmét, ebben kérem szíves együttműködésüket. Érd, 2018. március 22. Tisztelettel: Bárány Zsolt főigazgató
Figyelt kérdés Megvettem a játék angol nyelvű változatát, de tudom hogy magyarul is megjelent. Megvan valakinek a magyar verzió, és ha igen megtudná osztani nekem. Vagy esetleg a magyarító fájlok kénének nekem ha lehet. 1/4 anonim válasza: Szia! Itt nézd meg, és ha van, akkor leis fogod bírni tölteni. Remélem segítettem. Jó szórakozást! :) 2010. dec. 8. 11:49 Hasznos számodra ez a válasz? 2/4 -Igazmondó- válasza: Magyarítás nincs mert magyarul jelent meg. Nem igazán tudom veled megosztani mert a beloadról szedtem szal próbáld meg valahonnan letölteni. Sok sikert. 2010. 14:49 Hasznos számodra ez a válasz? 3/4 A kérdező kommentje: igen, sajnos tudom hogy magyarítani nem lehet mert magyarul is megjelent, de gondolom a magyar és angol változat között csak pár fájl van amit szerintem elég kicserélni, vagy nem tudom. 4/4 A kérdező kommentje: Esetleg valakinek megvan a játék? és megtudná osztani a magyar file-okat? Kapcsolódó kérdések: Minden jog fenntartva © 2020, GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft.
Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik 2018. június 30. szombat 21:55 - 00:30 Willy Bank (Al Pacino), a könyörtelen kaszinótulajdonos kórházba juttatja Danny Ocean (George Clooney) barátját és mentorát, Reubent (Elliott Gould). Ocean összehívja a csapatot, hogy egy nagyszabású akcióval bosszút állhasson Willy Banken. Rusty (Brad Pitt) segítségével a terv is hamar elkészül: Bank nagy napján csapnak le, a róla elnevezett kaszinó megnyitóján. A sikerhez azonban szükségük van egykori ellenfelükre, Terry Benedictre (Andy Garcia) is, aki örömmel vállalja el a megbízást. Módszeresen haladnak, először megkopasztják, majd megfosztják a dicsőségtől, a szállodáiért kapott Öt gyémánt-díjaktól. A terv veszélyes, és majdnem lehetetlen végrehajtani, de a fiúk nem ismerik ezt a szót. Ocean's Thirteen - A játszma folytatódik filmelőzetes
Föld Napja: feladatlapok és linkajánló | Föld napja, Föld, Tanulás