Figyelembe véve azt is, hogy a Vht. VII. Fejezete az ingatlan-végrehajtás eseményeinek sorrendjében tartalmazza a részletszabályokat, a Vht. § (1) bekezdése arra az esetre irányadó, amikor a megelőző rendelkezés, azaz a Vht. 139. § (1) bekezdésében előírtaknak megfelelően megnyílt az ingatlan értékesítésének lehetősége. A végrehajtó tehát akkor jár el a Vht. rendelkezéseinek megfelelően, ha a Vht. §-ban előírt feltételek bekövetkezését követően, azonban az árverést megelőzően állapítja meg az ingatlan "lakott" és "beköltözhető" forgalmi értékét, mégpedig a megállapítás időpontjában hat hónapnál nem régebbi adó- és értékbizonyítvány figyelembevételével (vagy bármely fél erre irányuló kérelmére szakértő becsüs véleménye alapján). A rendelkezésben említett hat hónap az adó- és értékbizonyítvány és a becsérték megállapítása közti, nem a becsérték megállapítása és az értékesítés közötti időtartamra vonatkozik. A becsérték megállapításának időpontjában az adó- és értékbizonyítvány nem lehet hat hónapnál régebbi, de a rendelkezés nem tartalmaz arra vonatkozó előírást, hogy az értékesítéskor a becsérték-megállapításnak hat hónapon belülinek kellene lennie.
Mostani írásunk témája az ingatlan becsértékének meghatározása lesz, mégpedig különleges esetben: a végrehajtási eljárás során. Az ingatlan árverés különösen fájdalmas "történet" az érintett adós számára. Mostani cikkünkben tehát arról esik szó, hogy a végrehajtási eljárás során miként kerül meghatározása az érintett ingatlan becsértéke. Miként különbözik ilyenkor az értékbecslés egy normál értékbecsléstől? Mindannyian tudjuk, hogy egy ingatlan árverésre bocsátása csak hosszú-hosszú évek előzményei után történik meg. De ekkor is igen nehéz helyzetet teremt az adós és/vagy egy egész család számára. Ha ugyanis a tartozás nagy összegű és másképpen a követelés nem hajtható be, akkor sajnos az adós nevén lévő ingatlan értékesítéséből, árveréséből fogják a követelést részben, vagy egészben behajtani. A bírósági végrehajtásról szóló törvény részletesen szabályozza a végrehajtási eljárás mentét és azt, hogy miként kell, kellene az ingatlan becsértékét megállapítani. Ez utóbbi elsősorban ingatlanügyi szakkérdés.
törvény 31. § (5) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, az 1-5. § tekintetében az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. rendelet 73. § c) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben a következőket rendelem el: 1.