A diákok foglalkoztatásánál is írásban megkötött munkaszerződésre van szükség, amelyben meg kell határozni az alapbért és a munkakört, ezen felül célszerű, de nem kötelező rögzíteni a munkaviszony időtartamát, a munkavégzés helyét és a napi munkaidőt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. A magyar építőipar európai összevetésben is jól teljesített, és a magas bázis ellenére is alig esett vissza a járvány miatti válságos hónapokban - mondta sajtótájékoztatóján Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára. Hatalmas sikert arat a májusban kiírt, összesen mintegy 53 milliárd keretösszegű négy új innovációs pályázat – jelentette be Schanda Tamás a Facebook-oldalán.
Tisztelt Felhasználó! A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatót tett közzé a veszélyhelyzet megszüntetését követő engedélykötelezettségről és az ellenőrzött bejelentés megtételéről. A kormány a veszélyhelyzet idejére megkönnyítette az üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és a csomagküldő kereskedelem végzését a vállalkozások számára. E tevékenységeket ideiglenesen bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül folytathatták a napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmazó kereskedők. A veszélyhelyzet megszűnésével a tevékenység végzését ismét be kell jelenteni az illetékes kereskedelmi hatóságnál, akkor is, ha azt az átmeneti előírások szerint kezdte meg a vállalkozás. 2020. június 18-án megszűnt a koronavírus-járvánnyal összefüggő veszélyhelyzet, azonban ezzel egy időben járványügyi készültség lépett életbe: továbbra is szükséges a maszk viselése, valamint 500 fő feletti rendezvények nem tarthatók. A kormány kiemelt célja a nagy növekedési potenciállal rendelkező, a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása.
Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) negyedéves vállalati konjunktúrafelmérésében 300 cégvezető véleményét kérdezték cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól. Jelentősen bővíti a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzési lehetőségeit az ágazati törvény módosítása. A hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlen szerződéses kapcsolatban lévő eladóval szemben járhat el jogsértés esetén. A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. új pályázati felhívást tett közzé magyarországi vállalkozások számára határon átnyúló projektjeik megvalósítására. A Re-open EU nevű internetes platform az Európai Unió 24 hivatalos nyelvén nyújt valós idejű tájékoztatást a határok helyzetéről, valamint a tagállamokban elérhető közlekedési és idegenforgalmi szolgáltatásokról. Az MKIK konzorciumi partnereivel közösen valósítja meg az országos vállalkozói mentorprogramot, amelynek célja a kkv-k versenyképességének, hatékonyságának növelését szolgáló közvetett támogató eszközök országos bevezetése.
A regisztrált álláskeresők esetében a 2020 májusi adatok a koronavírus válság következményeként még növekedést mutatnak ugyan, de a bővülés júniusra megállt, és reményeink szerint belátható időn belül megindul az érdemi csökkenés is – fogalmazott Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Jövőre változnak a kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) vonatkozó szabályok – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón. 2020. július 1-jétől számlaadat-szolgáltatásra kötelezettek azok, akik áfaalanyok és belföldön nyilvántartásba vett áfaalany részére belföldön teljesítenek termékértékesítést, szolgáltatásnyúj-tást, és erről számlát, vagy azzal egy tekintet alá eső okiratot állítanak ki. A veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése óta a június 15-ei héten csökkent először a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mindez munkaerőpiaci fordulatot jelez - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Széchenyi Kártya Program keretében kifejezetten a COVID-19 járvány miatti gazdasági nehézségek kezelésére 2020. május 15-től négy új hitelkonstrukció kerül bevezetésre. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara az elmúlt hónapokban a vállalkozásokkal együttműködve folyamatosan nyomon követte a koronavírus-járvány gazdasági hatásait. A gazdasági szereplők aktuális tapasztalatain alapuló országos szintű helyzetkép felvázolására újabb felmérés indul. A nehéz tehergépkocsik hétvégi forgalomkorlátozásának időtartama júliusban és augusztusban meghosszabbodik. A kamionok szombaton 22 óra helyett már szombaton 15 órától nem közlekedhetnek a hazai utakon. Az online számla kiterjesztésével új korszak kezdődik 2020. július 1-jén az adóegyszerűsítésben és a gazdaságfehérítésben. Az online számlázás nemcsak az áfabevallások jövőbeni adóhivatali elkészítésének képezheti az alapját, hanem segíthet a feketegazdaság szereplői, az adóelkerülők elleni további küzdelemben is - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. A NAV meghatározott feltételek fennállásakor nem szab ki mulasztási bírságot, ha az adóalany a 2020. július 01. és 2020. szeptember 30. közötti időszakban a számlaadat-szolgáltatási kötelezettségét nem, vagy nem megfelelően teljesíti.
Tájékoztatásul a 2020. június 29-én megtartott "Online számlaadat-szolgáltatás 2020. július 1-től hatályos szabályai" című előadás anyaga. Megjelent a Zalai Megyei Kereskedelmi és Iparkamara lapja, a Zalai Gazdaság 2020. júniusi száma, melyet az alábbiakban olvashat. A kormány idén 3 milliárd forintos keretösszeggel indítja el a diákok nyári munkavállalását támogató programot, amelyben a 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanulók vehetnek részt, július 1. és augusztus 30. között; mintegy 21 ezer diák jelentkezésére számítanak - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón. 2020. július 1-től teljesen átalakul a tb-rendszer. Hogyan alkalmazzuk helyesen az új szabályokat? Milyen új lehetőségek nyílnak? Július 1-jétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezeti az egyéni vállalkozók nyilvántartását. Továbbra is a webes ügysegéden jelenthetők be a NAV részére a tevékenységükkel kapcsolatos események (megkezdése, adatváltozás, szünetelés, megszüntetés stb. )
A munkáltatók időt nyertek, mert a Széchenyi Pihenő Kártya alszámláira utalt béren kívüli juttatásnak minősülő összegek után 2020. december 31-éig nem kell szociális hozzájárulási adót fizetni. A 2019-es Magyar Innovációs Nagydíjat a 3DHISTECH Kft. kapta a digitális patológiai diagnosztika céljára kifejlesztett Pannoramic termékcsaládért. A Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) által alapított elismerést 1992 óta adják át azoknak a Magyarországon bejegyzett társaságoknak, amelyek a díjátadást megelőző évben nagy jelentőségű innovációt valósítottak meg és ennek révén kiemelkedő hasznot értek el. Négy járulékfajta olvad egybe 2020. július 1-jével: szerdától 15, 5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó is, és minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Ha Ön munkáltatóként tesz azért, hogy a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási lehetőségei javuljanak és folyamatosan fejleszti az érintettek toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatait, jelölje munkahelyét a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerésre!
Bokor utca, Budapest 1037 Eltávolítás: 0, 12 km