Már nem az ingatlan, hanem az állampapír a nyerő a befektetőknél Visszaesett a használt lakások iránti kereslet a nyáron, a befektetőket inkább az új állampapír érdekli – írta a csütörtöki Magyar Hírlap. Balogh László, az vezető gazdasági szakértője közölte, hogy júniustól számítva 32 százalékkal alacsonyabb a kereslet a használt lakóingatlanok iránt, mint az előző év azonos időszakában volt. Nyár óta a befektetők újabb ingatlant már nem vásárolnak, inkább államkötvénybe helyezik el a pénzüket. Így jobb alkupozícióba kerülnek azok az emberek, akik saját célra vesznek lakást – emelte ki Balogh László. A szakértő kitért arra is, hogy azok a fiatalok, akik 15-20 millió forintból szeretnének jó helyen fekvő, jó állapotú ingatlant vásárolni, elsősorban a fővárosi agglomerációban vagy más nagyvárosokban találhatják meg a számításukat, Budapesten ugyanis ennyi pénzért nem lehet ilyen minőségű hajlékot kapni. Forrás: Magyar Hírlap; Vezető kép:
Részletek Megjelent: 2018. április 17. Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük. Még a tavalyi év augusztusában volt randevúnk minden idők legjobb Opel modelljével, a találkozás pedig olyan jól sikerült, hogy most megismételtük. Persze ezúttal sem csak kedvtelésből ültünk bele a 260 lóerős Insigniába, hanem alaposan lemértük, hogy mennyit változtak a korábban még bejáratós autó tulajdonságai. A bejáratás az újautó-vásárlás azonnal felmerülő, sokszor lenézett, legtöbb féle hiedelem által táplált szegmense. Holott száraz tények bizonyítják: a jól elvégzett bejáratás akár százezer kilométeres mértékben képes növelni a motor élettartamát, csökkentheti a fogyasztását és/vagy akár növelheti a teljesítményét is. Sokan mégis fél vállról veszik, amire rendszeresen ráerősítenek az enyhe gyári előírások is. A készítők ugyanis gyakran csupán 200. 000 kilométerre tervezik a motorokat, annyit pedig kvázi az elhanyagolt bejáratással is megtesznek – és különben is, ki tilthatná meg a vadiúj gépet vásárló ügyfélnek, hogy azonnal padlógázt nyomjon?