A Szeged az előző idényben EHF Kupát nyert, és most - noha erős csoportba került - alapvető célja, hogy a BL-ben bejusson a nyolcaddöntőbe. Ehhez a csoportjában az első négy között kell végeznie, s jó nyitányt jelentene az ukrán Motor Zaporizzsja legyőzése. A BL-ben egy év kihagyás után ismét pályára lépő Tisza-partiak vezetőedzője, Juan Carlos Pastor elmondta: véleménye szerint az utóbbi öt év legerősebb mezőnye szerepel most a sorozatban, ahol számukra a továbbjutás kötelező feladat, emellett arra is figyelniük kell, hogy a nyolcaddön- tőben elkerüljék a legnehezebb ellenfeleket. Nagy Lászlóék Idegenben rajtolnak "Hazai pályán minden találkozót meg kell nyernünk, ebben számítunk a szurkolók segítsé- * gére, emellett idegenben is szükségünk lesz a pontokra. Ha odafigyelünk, és koncentráltan játszunk, bárki ellen nyerhetünk"- mondta a spanyol szakvezető. | A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ CSOPORTOK PROGRAMJA, C-CSOPORT Csehovszkije Medvegyi (orosz)- Veszprém, szombat 16, Celje (szlovén)-Vardar Szkopje (macedón), szombat 20.
napijeggyel és napijegy nélkül is lehet horgászni a Paks-Dunakömlőd Nagynádasi "BA-RÓ" horgásztavon. Dunakömlődön a 6-os számú főút Madocsai kereszteződésénél. A helyszínen hal értékesítés, … Tamási – Gonozdi tavak I-II. Vízterület (ha): 12 Elhelyezkedés, település: Tamási Átlagos vízmélység (m): 2 Jellemző halfajták: ponty, amúr, harcsa, süllő, kárász, keszeg Horgászati módok: természetes part, stég, saját csónak Éves díj: Felnőtt: 22500 Ft; Ifjúsági: 21000 Ft Heti díj: Felnőtt: 8500 Ft; Ifjúsági: 4500 Ft Napi díj: Felnőtt: 1700 Ft Horgászrendi előírások: Állami horgászrend … Tolna – Tolnai Északi Felső Holtág Vízterület (ha): 75 Elhelyezkedés, település: Tolna, holtág Átlagos vízmélység (m): 1. 5 Típus: természetes víz Jellemző halfajták: ponty, süllő, harcsa, csuka, keszegfélék Horgászati módok: természetes part, kiépített part, stég, saját csónak, bérelhető csónak Éves díj: Felnőtt: 16000. -HUF, Ifjúsági: 8000. -HUF, Gyermek: 500. -HUF Heti díj: 8000. -HUF Napi díj: 2500. -HUF Horgászrendi előírások: Tiszta … Olvasd tovább
(1884-1945) pályaképe 12:40 A konferenciát zárja: Pogátsa Alajos, a megyei közgyűlés elnökhelyettese Kisebbségek Európában című kiállítás megnyitója Megnyitó: 2004. 11 óra 30 perc Helye: Szekszárd, Illyés Gyula Megyei Könyvtár Megnyitja: Pappné Farkas Klára, az Európa Tanács Budapesti Információs és Dokumentációs Központja igazgatója A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének kihelyezett űlése Időpont: 2004. 14 óra Kistérségi Kavalkád - kulturális és gasztronómiai program Időpont: 2004.
Tolnán eladó két szobás, napfényes, modern stílusú felújított családi ház. A lakóház mérete 136 m2, az udvar mérete 878 m2. Az ingatlanban két szoba van, nagy nappali, konyha és a fürdő és wc külön. A tágas nappali és a konyha között egy boltív található. Az egyik szoba a nappaliból, a másik a közlekedőből nyílik. A wc, a fürdő valamint a kamra a közlekedőből nyílik. A ház melegét gázfűtés biztosítja. Az ingatlanra CSOK és Hitel is igényelhető!
Bajai és Fia Kft. Elérhetőségek: 7130 Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefonszám: +36 (74) 443-553 Szakmai címszavak: Vaskereskedés Bitoma Tetőszigetelő és Kivitelező Bt. 7130 Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Telefonszám: +36 (74) 445-142 Tetőszigetelés Két Kovács Bt. 7130 Tolna, Deák Ferenc u. 28. Telefonszám: +36 (74) 440-331 Király Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 7130 Tolna, Lehel u. 21/a Telefonszám: +36 (74) 440-555 Acélszerkezet Tolna-Fém Vasáru Gyártó Kereskedelmi Bt. 7130 Tolna, Pajta tér 1. Telefonszám: +36 (74) 440-199 3 Péter Építőipari Kereskedelmi Kft. 7130 Tolna, Zrínyi Miklós u. 1/a Telefonszám: +36 (74) 445-506 Építőanyag H & S Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. 7130 Tolna, Rákóczi Ferenc u. 39. Telefonszám: +36 (74) 443-075 Élelmiszeripar Juhász Zoltánné 7130 Tolna, Kápolna ltp. 1. Telefonszám: +36 (74) 442-498 Használtruha Laszker Kft. 7130 Tolna, Pajta tér 5. Telefonszám: +36 (74) 440-236 Nyílászáró Mintabolt 7130 Tolna, Hősök tere 2. Telefonszám: +36 (74) 440-189 Nyílászáró